Hogyan gondolkozzunk a műanyagokról 2020-ban?

Ahogy arról már korábban is írtunk, 1950 óta már több, mint 8.3 billió tonna műanyag hulladék keletkezett világszerte. Ennek a hulladéknak kevesebb, mint 20%-a lett újrahasznosítva, a maradék 80%-a szemétlerakókban vagy a természetben landolt. Az erőfeszítések ellenére, a műanyag hulladék kezelésének kérdése a mai napig nagy probléma, sőt, egyre kritikusabb.

Egy 2018-as felmérés szerint az emberek többsége nem is nagyon hisz a nagy cégek által meghirdetett hulladékcsökkentési akciókban, szerintük ez akkor lenne hiteles, ha valóban lenne egy olyan, írásban lefektetett alapelv, amely kifejezetten a természetvédelemre irányul.

Miért is használunk akkor műanyagot?

Technikailag azért, mert egy olyan anyagról van szó, amely könnyedén formázható, strapabíró, azaz nagyfokú ellenállással rendelkezik mind a kémiai szerekkel, mind pedig a környezeti hatásokkal szemben, viszonylag alacsony költségű, és számos anyag helyettesítésére szolgálhat. A hosszú távon használatos műanyagok számos plusz előnnyel rendelkeznek (például az akril és pet-g strapabírobb, mint az üveg), a nagy problémát elsősorban az egyszer-használatos műanyagok jelentik. Ezek adják az évente keletkező, 5-13 millió tonnányi műanyag hulladék jelentős részét.

Mit is tehetünk 2020-ban ezért?

Ausztriában már készült egy környezetvédelmi tanulmány, mely azzal foglalkozott, hogy megvizsgálta, mi történne, ha a farmerek, kereskedők és felhasználók újrahasznosított termékeket használnának csomagolások előállításához (például fa, üveg palackok stb.). Habár a károsanyag kibocsátás 2,7-szer kevesebb lenne, az előállitás kétszer annyi energiát igényelne.

Az egyik leggyakrabban emlegetett módja a műanyag hulladék csökkentésének jelenleg az, ha a papír zacskók helyett műanyagot használnánk. Azonban, habár ez egy fenntarthatóbb megoldásnak hangzik, ha jobban megvizsgáljuk, mégsem annyira hatékony. A több papír előállításához több fa kiirtására van szükség, és nem bomlik le olyan gyorsan, mint a műanyag.

Ha az autóipart vizsgáljuk, ott is tudjuk, hogy egy jármű legyártásához számos műanyag elemet használnak. Ha csak a biztonsági övet nézzük, olyan erős műanyagból készül, amely képes 50%-al lecsökkenteni a komoly sérülések számát.

Emellett a különböző elemek is ellenállóbbak egy-egy ütközés során. Sőt, az autók súlya is csökkent a műanyag használatának köszönhetően.

Ha az egészségügyet nézzük, a műanyag eszközök használata szintén egy optimális megoldás. Higiénikusabb, mint egyéb anyagok, mivel nem terjednek róluk olyan gyorsan a baktériumok. Valamint műanyagból készitenek bizonyos protéziseket is a csipőbe, térdbe stb., amely egy kényelmesebb megoldás a beteg számára is – szó szerint.

2020-ban elmondhatjuk, hogy a műanyagok használatára igenis nagy szükségünk van, az élet szinte minden területén. A fő hangsúly az ésszerű használaton, valamint az újrahasznosíthatóságon van, amely kérdés megoldásán számos ország, valamint szakember dolgozik.

Emellett nem elhanyagolható szempont az sem, hogy mi egyénileg is hozzájárulhatunk a műanyag hulladék csökkentéséhez, saját szokásaink megváltoztatásán keresztül.

Kérdése van? Szívesen segítünk!

Ha kérdése van műanyag reklámipari termékeink, kiegészítő termékeink, kész megoldásaink, vagy szolgáltatásainkkal kapcsolatban, akkor forduljon hozzánk bizalommal. Szakértő kollégáink a lehető leghamarabb felveszik majd önnel a kapcsolatot.

Kapcsolat